Rendezvények egészségügyi biztosítása
Az 5/2006.(II.7) EüM rendelet előírja a rendezvények biztosításának szintjeit és módjait, amelyek a következők:
Kisebb létszámú, 1000 fő alatti rendezvény esetén rendezvénybiztosítás akkor szükséges, ha a rendezvényt kifejezetten betegek vagy időskorúak számára szervezik, illetve a jogszabály az esemény, sportesemény jellegére tekintettel azt kötelezően előírja.
Zárt térben tartott, 300-1000 fő közötti létszámú zenés táncos rendezvény esetében egy fő gyalogőrség biztosítása szükséges.
Egészségügyi biztosítás gyalogőrséggel, mentőgépkocsival és esetkocsival
Az egészségügyi ellátás gyalogőrséggel csak épületben vagy kis területre korlátozott szabadtéren szervezett rendezvényen biztosítható, amennyiben a rendezvényen résztvevők száma 1001 főnél kevesebb. Az ellátást szakképzett mentőápoló, mentőtiszt, orvos, mentőorvos, vagy ezek közül több személy együttesen végzi.
Amennyiben az ellátott beteg egészségi állapotának megfelelő ellátásra alkalmas, legközelebbi egészségügyi intézménybe szállítása válik szükségessé, akkor erről a rendezvény egészségügyi biztosítását végző szervezetnek kell gondoskodnia (ez alól kivétel a gyalogőrség). Ennek hiányában, vagy ha a tervezett oxyológiai ellátás a rendezvényen elégtelennek bizonyul, és emiatt az OMSZ-nak igazolt többletköltsége merül fel, akkor ezt a rendezvény szervezője az OMSZ számára megtéríti.
1000-5000 fő részvétele esetén egy esetkocsi és legalább annyi mentőgépkocsi szükséges, hogy a mentőegység elhelyezési pontja és a rendezvény legtávolabbi pontja 10 percen belül elérhető legyen. Vízi, vízen történő sport rendezvény esetén sürgősségi mentőhajó biztosítása is szükséges.
5001-10 000 fő részvétele esetén egy esetkocsi, egy mentőgépkocsi és annyi további mentőgépkocsi szükséges, hogy a mentőegység elhelyezési pontja és a rendezvény legtávolabbi pontja 10 percen belül elérhető legyen.
A rendezvények optimális egészségügyi biztosításáért azok szervezői a felelősek. Manapság egy színvonalas rendezvény elengedhetetlen része az egészségügyi ügyelet biztosítása, amely a látogatók számára is vonzóbbá teszi a részvételt, valamint a rendező megítélését is nagy mértékben javítja az által, hogy figyelmet fordít a vendégei biztonságára, a jogszabály szerint előírtakon túl is. Az egészségügyi elsősegély biztosítása nemcsak az érintettekkel szembeni kötelességünk, hanem jó hírnevünk megőrzésének és hosszú távú sikereinknek is az alapja lehet.
Ennek megfelelően vállaljuk rendezvények egészségügyi biztosítását gyalogőrséggel, mentőautóval vagy esetkocsival.
Munkatársaink mind szakképzett, gyakorlott egészségügyi szakemberek. Rugalmasan, a kívánalmaknak maximálisan megfelelően teljesítik a megrendelők igényeit.
Egészségügyi szolgáltatásunk magában foglalja:
- a rendezvény helyszínére történő kiszállást a kért időpontban
- a szakképzett és megfelelő tapasztalattal rendelkező, igényes megjelenésű ellátó személyzet díjazását
- az 5/2006.(II.7) EüM rendelet által előírt mentéstechnikai eszközök biztosítását
- gyógyszerek, egyszer használható eszközök költségeit
- az ellátások során keletkezett veszélyes hulladéknak számító eszközök szakszerű összegyűjtését, tárolását és elszállítását
- a sérültek, betegek szakszerű, jelenlegi protokolloknak megfelelő ellátását, a hozzánk fordulók tanáccsal való ellátását
Miért válassz minket?
- BIZTONSÁG – A rendezvények szervezői és résztvevői biztonságban érezhetik magukat, tudván, hogy balesetek, hirtelen fellépő egészségügyi problémák vagy rosszullétek esetén azonnali, szakszerű segítségre számíthatnak.
- PROFIZMUS – Szakképzett és tapasztalt egészségügyi ellátószemélyzet áll rendelkezésre a rendezvényeken, így azonnali ellátást tudunk biztosítani, hogy a hirtelen fellépő egészségügyi problémák gyorsan és hatékonyan kezelhetőek legyenek.
- GYORS SEGÍTSÉG – Tudjuk, hogy a gyors reakció kulcsfontosságú lehet egy egészségügyi vészhelyzetben, ezért egészségügyi vészhelyzet esetén azonnal megkezdjük a beteg ellátását és az biztosítjuk a további segítség megérkezéséig.
- ÉLETMENTŐ FELSZERELÉS – A jogszabályoknak megfelelő, modern, széleskörű sürgősségi egészségügyi felszereléssel állunk rendelkezésre.

Referenciák
- Nemzetközi Informatikai Diákolimpia – 2023. Szeged
- Hungary Sakura Cup 2024
- Óbudai Egyetem – Kandós Ifjúsági Napok
- Nagykátai Városi Könyvtár és Művelődési Központ – Gyereknap
- Provision Agency – Bahamas családi nap
- Fekete Oroszlánok Rögbi Klub – mérkőzések
- Vidéki Értéktúrizmus Kft. – Gravel kerékpáros verseny
- Nagykáta SE – Bozsik Gyerekfoci tornák
- 56 Lángja Alapítvány – A Nemzet Zászlója felvonulás
- Tankcsapda zenekar koncert sorozat
- Kárpátia zenekar koncert
- Vivaco Kft. – Focikupa
- Stella Lovasiskola – Szabadidőlovas verseny
- Kós Károly Művelődési Központ és Könyvtár – Szecsői Ürgés Fesztivál
- Magyar Hallássérültek Sportszövetsége – Labdarúgó tornák
- Futapest Klub – Futóversenyek
Áraink
Gyalogőrség
- min. 4 óra kiszámlázva
- kiszállás: 100 Ft / km
2 fős mentőegység
- min. 6 óra kiszámlázva
- kiszállás: 360 Ft / km
Esetkocsi
- min. 6 óra kiszámlázva
- kiszállás: 360 Ft / km